2013. június 16.

Kenyeres Zoltán, Fodor Ákosról - 1983

Fodor Ákos a paradoxon művésze. Sőt ő maga is paradoxon, a szónak abban az eredeti görög értelmében, hogy para dokszosz, vagyis várakozáson felüli, meglepő. Fodor Ákos azért paradoxon, mert úgy elsőkötetes, hogy tulajdonképpen már második kötetes, és talán éppen ez a második kötete, az Idéző jelek lesz az igazi első kötete. Evvel nem a Kettőspont értékét kívánom leszállítani. Fodor Ákos kísérlete érdemes arra, hogy szurkoljunk sikeréhez. E kísérletnek az a lényege, hogy a lírát visszavezeti két ősforrásához: a primér érzelmi cselekvéshez és a primér nyelvi cselekvéshez. A primér érzelmi cselekvés a szeretet, a még tárgy és irányulás nélküli szeretet, amelynek nincsen története, és ahonnét a század eltompuló, elsekélyesedő, lesüllyedő érzelemvilágát talán még föl lehet frissíteni, föl lehet építeni. A primér nyelvi cselekvés nem más, mint a csöndet megtörő megszólítás maga, az alapvetően nem nyelvinek, nyelven túlinak, a tiszta gondolatnak a nyelvi anyagba öntése. A megszólalás pillanata a kettősponthelyzet. Még nem jelentés, de már nem alaktalan csönd. Alapvető emberi állapot. Előtte a formátlan, de tiszta  gondolat, utána az, amit ki kellene mondani, de ami a kimondás által talán éppen elvész. Ez a paradoxon lényege, a paradoxon paradoxonja. És aki azt képzeli, hogy az effajta tudákos okoskodásra csak betűköltészet, líraiatlan líra épülhet, az alaposan téved, mert ezek a versek mondhatók, szavalhatók, sőt eljátszhatók.

Kenyeres Zoltán: A lélek fényűzése. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983
472-473. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése