Fodor Ákos: EGY VÉGSŐ KÉRDÉS

Forrás: Instagram, olvasompont

 

Interjú Fodor Ákosról a Vates oldalán

Forrás: Vates

 

A teljes interjú elérhető itt.

 

Ákos-napi interjú Fodor Ákosról, Életszépítők

Milyen személyiség volt a zseniális szószobrász, Fodor Ákos? 

Milyen volt vele élni? Milyen nélküle?

Fodor Ákos: AJÁNLOTT PROGRAM

Forrás: Imgrumsite, Zsizsik

                                                                     Érkezz sírva, majd
                                                                     gyakorold a nevetést
                                                                     s mosollyal távozz. 

Fodor Ákos: 3 NEGATÍV SZÓ

Forrás: Juhász Anna Irodalmi Szalon, Facebook

WMN: Interjú Fodor Ákos halálának 5. évfordulóján

Fotó: Benkő M. Fanni

 Talán sosem volt ilyen nehéz bevezetőt írnom egy beszélgetés elé. Mondjam el rajongóként, hogy évek óta nincs nap, hogy ne olvasnék el legalább egy Fodor Ákos verset? Vagy legyek érzelgős, és valljam be, nemcsak tiszteltem, de szerettem is őt, igaz a távolból, mert nem az én barátom volt, hanem a férjemé, és hogy ilyen szép, tiszta és nemes barátságot nem tudom, láttam-e már testközelből? Vagy pufogtassak üres közhelyeket, hogy űrt hagyott maga után, amikor meghalt…? Nem teszem, Fodor Ákoshoz méltatlan lenne. Inkább csak azt írom: boldog voltam és szomorú is egyúttal, amikor leültünk Hédivel a férjével egykor közös törzsasztalukhoz, és én ülhettem Ákos helyén. Ma öt éve, hogy elment.

Kurucz Adrienn interjúja Podonyi Hedviggel. WMN, 2020. 02. 21.

Karácsonyi interjú Fodor Ákossal, 1995 - részlet

Librarius.hu - Egy különös minimanlista: Fodor Ákos

Librarius, 2016. 05. 19.

...ÉN GYORSAN ÉRZEK - Rigó Béla interjúja Fodor Ákossal

  

posztja a Facebookon

 2015. június 14.

Fodor Ákos költői életműve lassan elfoglalja méltó helyét. Már rég – posztumusz – „celeb” lenne, ha nem hiányoznának hozzá a kötelező intimitások. Barátai megajándékozhatnának bennünket egy-egy Ákos-sztorival. 

Kedvcsinálónak mellékelem közel két évtizedes beszélgetésünket, amely a Kincskereső c. gyermekfolyóirat 1996. szeptemberi számában jelent meg. Az interjú első részét elhagytam, most nem kell elmagyaráznom, hogy ki Fodor Ákos. 

Fájó szívvel lemondtam Díner Tamás portré-költeményeiről is, a rossz nyomatból nem tudnám ezeket hitelesen rekonstruálni. Ezúton is üzenem neki, ha eljut hozzá ez az írás, küldjön írásomhoz néhány akkori képet Ákosról. (Köztük legyen ott a cigarettázó portré, mert azért sok szigorú ledorongolást kapott a Kincskereső.)

– ...Voltál-e gyerek egyáltalán, vagy teljes fegyverzetben pattantál ki saját homlokodból?

– Azt hiszem, túltisztelsz. Sohasem tagadtam, hogy gyermek-származású vagyok.

– Persze, még írtál is a gyerekeknek egy "képtelen" könyvet. Legutoljára ennek a születési viszontagságai folytak ennél az asztalnál, mivel hogy én voltam a szerkesztőd.

– Szerencsére...

– Lehet. Fordítva nehezebben jött volna össze... De maradjunk meg annál a képtelen kis képeskönyvnél, ami nagy siker volt, viszont több példányban fogytál el benne, mint összes többi kötetedben együttvéve. Sőt, azt is hozzátehetem, egy-egy példányát több tulajdonos kiszolgálása után ma is használatban láttam. Szóval a gyerekek szeretek ezt a könyvet. Pedig azt se nekik írtad.

– Mindenkinek írtam. Ez alól a gyerekek sem kivételek. Örülök, hogy ők is így gondolták.

– Nem feleltél a provokációmra. Azzal gyanúsítottalak, hogy nem volt gyermekkorod...

Mesterségek mesterei: Fodor Ákos költő

Megjelent a Grafológia folyóirat 2004/2-es számában.

Fotó: Díner Tamás

Gyerekkorában verseket álmodott, felnőttként verseket ír. Eddig tíz kötete látott napvilágot. A világ változásaiban nem vesz részt, csak szemléli őket, és próbálja érteni. És hogy sikerül-e megértenie? Saját bevallása szerint: "Sokszor igen, többször nem."

Számítógéppel, írógéppel, vagy tollal írja a verseit?

Tollal. Kizárólag kézzel írok, annyira, hogy ebben akár talán valamifajta dacreakció is fölfedezhető. Amióta komputerizálódott az írásbeliség nagy része, azóta már mechanikus írógépet sem használok.

Hogyan képes manapság megúszni egy író az írógép, számítógép használatát?

Ha az ember olyan szerencsés, hogy valaki szabványosított módon leírja a kéziratait, amit el lehet küldeni lapokhoz, kiadókhoz, akkor könnyű az élete; én ilyen szerencsés helyzetben vagyok.

Tehát dacol a modern technikával. Abban a szövegben pedig, amit elsőként leírt, azt mondja: "eszményem a perpetuum stabile". Általában ellenáll az új dolgoknak?

Azt hiszem, hogy minden ember életében van gyűjtögető, és aztán összegező periódus. Hogy kiében melyik milyen hosszú, az egyénenként rendkívül változékony. Én úgy érzem, hogy egy idő óta sokkal inkább az összegező vagy áttekintő tevékenység a feladatom, nem a bővítés, nem a terület-kiterjesztés, hanem annak mennél színvonalasabb feldolgozása, amit az első harminc-harmincöt évben tapasztaltam.

Pedig sokan azt mondják: a fejlődés a változásban van. Erről mi a véleménye?

Nem tudok részt venni ebben a fejlődéskultuszban, nem nagyon hiszek semiben, amiről azt szokták mondani, hogy fejlődés. Vagyok olyan eretnek, hogy tulajdonképpen a történelmi fejlődésben sem hiszek. Az egyéni növekedésben hiszek, egyesével, mindenkire egyetlen jellemző módon. Nem kell, hogy egy fűszál elérjen a Holdig. Sőt! Valahol, egy az eszünknél okosabb valami tudja bennünk, hogy meddig növekedjünk. Onnantól kezdve inkább az érés a dolgunk.

Grafológia folyóirat, 2015/3 - megemlékezés Fodor Ákosról

(A kézírás Fodor Ákosé)

Hogyan készül a karácsonyra... Fodor Ákos

Belső csönddel, tárgyatlan várakozással, békességre törekedve – vagyis éppen úgy, ahogyan az év, az élet minden egyes napjára. Nincs "dátumérzékem". Testben-élő szeretteimet sem évfordulók, születés- és névnapok alkalmából köszöntöm és köszönöm meg, hanem mindig: bármikor, amikor csak tehetem. Minden nap: ünnep, amikor képesek vagyunk adni-kapni és megcsodálni élet, szeretet, születés és halál titkait, ajándékait. Fásult szíven, zsibbadt agyon, rozsdáslakatú lelken semmiféle naptár lapozgatása nem segít.

 

        Zavartan és szánakozva nézem az elgépiesedett és elüzletiesedett karácsonyi szokások áldozatait – akik egyszersmind tettestársak is abban, hogy a kultusz kampánnyá züllik, évről évre. Az ötletszegényen, pénzszűkében és elgyötörten kapkodó-görcsölő embereket, akik, mire odaroskadnak az ünnep helyszínére: már összemaszatolták, elkótyavetyélték, megbántották az ünnep lényegét önmagukban és maguk körül. Kár.

       Jézus az élet  minden áldott napján megszülethet bennünk, ha igazán szeretnénk, ha készülünk rá, ha fogadjuk: belső csönddel, tárgyatlan várakozással, békességre törekedve. – Még karácsonykor is. 

Expressz Ráadás, 1995. december 

 

Díner Tamás: Miért szeretem?

Sztori magazin, 1991. február

Interjú: "Mint a szeretkezés"

Jónás Tamás költő, bár nem híve a műfajnak, eddigi első és utolsó haikujával ("égen kerekebb / a hold mint az elmében: / szégyen szeretet") megnyerte a 2007-ben a KönyvesBlogon Feldmár András által meghirdetett haiku-pályázatot. 

*

Magyar Narancs: Milyennek látod a kortárs magyar haiku műfajt?

Jónás Tamás: Én nem látom a kortárs magyar haikut. Illetve látom: Fodor Ákosnak hívják. De meggyőződésem, hogy Fodor Ákos sem azt adja vissza, amit adhat - vagy inkább: adhatott - a japán kultúrában a forma, de kifacsar mindent a formából, amit magyarul és európai okossággal lehet. Úgy sejtem, hogy a haiku eredetileg nem okos, hanem ihletett, mély értelmű, meditatív mélységekből szóló lelki miniatűr volt, nagyjából olyan hatása lehetett, mint ma egy pohár erős pálinkának. És hogy elsősorban nem forma volt, hanem forma és tartalom olyan összekapcsolódása, amelyhez talán a legokosabb a mi terjedelmesebb szonettünket hasonlítani. A szonettnek is nagy, kicsit unalmas divatja volt és van ma is.

Kép

MN: Lehet egyenértékű egy szonett egy haikuval?

JT: Az én szememben nem. De majdnem biztos, hogy találhatunk olyan erényeket, amelyeket - nem kis erőszakkal - mérhetővé egyszerűsíthetünk, és akkor készíthetünk muszáj-ranglistát. A kultúrákból, legyünk őszinték, nincs kiút: egy európai kultúrában nevelkedett versolvasónak sosem mond annyit és úgy egy zseniális haiku sem, mint akár egy közepesre sikeredett szonett.

MN: Miért foglalkoznak itthon is ennyien a haikukkal? A KönyvesBlog haikupályázatára is rekordszámú hozzászólás érkezett annak idején.

JT: A legfőbb okát abban látom, hogy a haiku könnyen keltheti az elegancia látszatát. Rövid, gyors, okos - és mostanában mi is rövidek, gyorsak, okosak szeretnénk lenni. Sajnos. A rekordszámú hozzászólásról nem tudok, de könnyen elhiszem - a haiku olyan lehet, mint a szeretkezés: mindenki azt hiszi, tud valamit róla, amit más nem.

MN: Bagatellizálhatják, lealacsonyíthatják az "amatőr", "disznó" haikuk a műfajt? (A haikupályázat második helyezettje ez volt: "Seggem vad szőre / leng a fing viharában / a tököm mögött.")

JT: Általában nem hiszek abban, hogy bármi árthatna formának, nyelvnek - egyedül a hamisítás rondíthatna bele a képbe (ha ez zseniális, talán még ez sem baj), de egy közönséges ráírás, kisajátítás, lopás nem. A versek, versformák, témák afféle utcalányok: minél nagyobb a forgalmuk, annál jobb. Abban azonban komolyan kételkedem, hogy mai, modern, érvényes üzenetei lehetnének a haikunak számunkra, mai magyaroknak. Fodor Ákosnak van egy, talán a legtöbbet idézett haikuja, ami kitűnő választ ad erre az aggodalomra is. Az a címe, hogy Három negatív szó, és így szól: "nincs / semmi / baj". A haikuval sem. S végül is azzal sem, aki használja. De ha valaki nagyon rácuppan, érdemes belőle kigyógyulnia. 

Szerző: Kovács Bálint

Magyar Narancs, 2009/41. (10. 08.)

Írófaggató – Fodor Ákos

Fodor Ákos fotóját Díner Tamás készítette

Újraolvasva pályakezdő kötete verseit, melyek lényegét annak idején abban látta Tandori Dezső, hogy „olyan kettős tagadás,mely még határozottabb, összetettebb igenléshez vezet: a vers mintha két csigalépcsőn futna, s ezeket nekünk is egyszerre kell megjárnunk”, ma az a megdöbbentő, hogy zsengéknek, botladozásoknak, a költői mesterek hasonulásig való követésének sehol semmi nyoma. Vajon nem is írt ilyeneket? Vagy éppen azért várt harminchárom éves koráig az első kötettel, hogy mindjárt kész költőként, teljes fegyverzetben léphessen a színre?

– Mind alkatomból, mind a körülményekből így következett.
– Ha versolvasók elôtt kimondják a nevét, a legtöbben kapásból visszakérdeznek: ő az, aki haikukat ír? A haiku, ha más magyar költőknél nagy ritkán felbukkan is, leginkább csak egzotikumként, a versformákban való jártasság bizonyítéka gyanánt. Önnek viszont, úgy tűnik, ez nemcsak a legtermészetesebb megszólalási formája, de költői gondolkodásmódjával is mintha ez harmonizálna leginkább. Hogyan talál rá, hogyan szeret bele egy magyar költő éppen egy klasszikus japán versformába?

– Ahogy a szerelem sem úgy pottyan az emberre, mint cserép a háztetőről, hanem már igen szerelmesnek kell lennünk ahhoz, hogy a számtalan szembejövő közül épp mi ketten tudjuk azt mondani egymásnak: TE
VAGY AZ! – valahogy így történt a haiku és az én esetemben is. – Egy dolgot nagyon fontos hangsúlyoznom: a haiku csupán „mellékesen” forma és műfaj; ennek külsődleges paramétereit egyszerűen
tudni kell és kész. Ám ez még semmiféle garanciával nem szolgál arra, hogy érvényes haikut írhatunk. A haiku mindenekelőtt és mindenek fölött: mentalitás. Ennek a mentalitásnak „lelke” a csend, a figyelem, a béke és némi játékosság. Számomra – messze a haikuval történt találkozásom előtti időtől fogva – a költészet lényege nem egyéb, mint a ritka-drága, tartalmas és eleven csend, amely a legszükségesebb szavak foglalatába helyezve úgy ragyog föl, hogy képes átköltözni befogadójának szemébe-szívébe is.

– Talán több privát közlendőnél, ha elmondom, hogy ma már ritkán és többnyire kedvetlenül olvasok verset – Fodor Ákos kötetei viszont kivételt képeznek, mert hol elgondolkodtatnak, hol megnevettetnek, s legtöbbször a kettő együtt jár. Hadd idézzem bizonyítékként néhány, az Ön munkásságát talán érzékletesen jellemző kedvencemet: „Isten nem hívő/ A nép nem demokrata/ A víz nem szomjas”. Vagy: „ki nem vigasztal/ meg, mikor megbántottad,/ az nem is szeret”. És – stílszerűen – egy zenei „tárgyú”, melynek Mozart a címe: „nincs rossz fű. Nincs szél/ami ne jól fújna. Nincs/ hamis madárfütty”. Ezeket olvasva nem a manapság oly divatos (és erőltetett) ötleteken, szóvicceken nevetünk, hanem a ráismerés örömét érezzük, valahogy úgy, ahogy az Ön egyik haikujában áll: „új szemmel nézni/ a régi képre: ez a/ mi alkotásunk”. Más kérdés, hogy az ilyen típusú költészetnek van-e, lehet-e ma visszhangja? Érdekli-e, hogy kiknek ír és akiknek ír, azokhoz eljut-e?

– Műveim hivatalos ismertsége minimális (ez is alkatomból következhet: nem vagyok „csapatjátékos”); olvasói ismertsége jelentős és megtisztelő.

– Egész életrajzát meghatározza a zenével való, az átlagosnál szorosabb kapcsolata, de az, hogy filológiailag vagy praktikusan Haydn- és Vivaldi-műveket „ad közre”, már többet és mást is sejtet. Valójában mi ez? Megélhetést biztosító munka vagy tudományos szenvedély, esetleg privát élvezet?

– Igaza van: a zenéből jóval többet tanultam és tanulok a költészetről (hatásmechanizmust, kompozíciós fegyelmet, a szakszerűség tiszteletét), mint a verbális művek többségébôl. Ami a kottakéziratok fürkészését illeti, az a tevékenység életemnek csupán egyik fontos periódusában foglalkoztatott – mindhárom említett oknál fogva –, ezzel azonban évtizedekkel ezelőtt felhagytam, mert már túl soknak/kevésnek találtam.

– Válaszaiból kitűnik, hogy nem csupán költőként, de interjúalanyként is ragaszkodik ahhoz, amit a haiku jelent: a végsőkig való tömörítéshez, illetve ahhoz a wittgensteini elvhez, hogy amirôl nem lehet beszélni, arról nem kell beszélni. Mégis – és mindkét minőségére vonatkoztatva – felteszem a kérdést: min dolgozik most és mit publikál legközelebb?

– Pillanatnyilag semmin nem dolgozom: írok. Szép ideje már, hogy igen termékenyen élek, ám ezt
nem tekintem munkának. Több is, kevesebb is annál: tétova és áldott állapot.– Következő könyvem
címét (MÉG: MINDIG) már tudom.

Az interjút készítette: Nádra Valéria

Könyvhét, 2004. február 19.

A hónap költője: Fodor Ákos (4. rész)

Irodalmi Jelen, 2013. július
Fotó: Díner Tamás

Remekül tudok hallgatni - Interjú Fodor Ákossal

Fodor Ákos költő, a haiku-forma kiváló művelője, egyúttal zenés darabok, musicalek, operák és operettek szövegírója, de fordítóként is dolgozik. 1978 óta tizenegy verseskötete jelent meg. Az idén második alkalommal átadott ARTISJUS Irodalmi Díj egyik kitüntetettje.

• 2007. június 22.

Első kötetei a Magvető Kiadónál jelentek meg, később kiadót váltott s a Fabyennél adja ki köteteit. Az 1989-es, Magvetőnél megjelent AKUPUNKTURA című kötetet csak 1995-ben követte a LEHET, mely válogatott, örökbefogadott és újabb verseket is tartalmazott. Miért volt ez a hosszabb (hatéves) szünet?

A termékenység nem „egyenesvonalú, egyenletes mozgás”. Amikor nincs megformált közlendőm, remekül tudok hallgatni.

A HASADÓ ANYAG című kötetben (Magvető, 1982) megteremti Hazafi Verai János alakját s a neki megfelelő versvilágot. Mennyire fontos Önnek a játék, a más bőrébe bújás, a tükrök mögé rejtőzés, alakváltoztatási képesség megőrzése és kondicionálása?

A játék számomra a talán legkedvesebb és legfontosabb tevékenység. Egyébként pedig Hazafi Verai létező, bizarr élőlény volt, nem én „teremtettem” – én csupán alkalmilag „fölpróbáltam a bőrét”.

Az ADDIG IS (Fabyen, 1999) kötete végén szerepel, hogy közel ötven zenés színpadi mű (musical, opera, operett) szövegét ültette át magyarra. Hogyan került Ön az alkalmazott irodalom e terepére?

Egy kérdésre három válasz: 1. Zeneakadémiát végeztem: nem ugrom félre, ha szembejön velem egy kotta. 2. Szeretem a színházat. 3. A verset és a zenét egypetéjű ikreknek tartom, „akik”, ha olykor eltávolodnak is egymástól, tudnak egymásról – és amikor újból találkozhatnak: az nagy és szép öröm.

Az IDÉZŐ JELEK című kötet Örökbefogadás-ciklusában Stefan Georgé-t, Brechtet és Peter Hacks-ot találunk, s a HASADÓ ANYAG szövegei között is szerepel egy alkalmazott grafika (A little help for my friends) című ciklus, melyben a Mandragórához és Jevgenyij Svarc: A sárkány című művéhez írott dalszövegek és egy Moliére-est előjátéka kaptak helyet. A(z általam ismert, olvasott) későbbi kötetekben már nem jelentet meg dalszövegeket, színművekhez írt betéteket, részleteket, fordításokat. Ezek kiemelésének és a későbbi hasonló „alkalmazott grafikák” kötetbe nem szervezésének esztétikai, vagy egyéb ítéletek változása az oka, vagy véletlenszerű a változás; illetve a megsokszorozódott mennyiséggel áll összefüggésben?

Az utóbbi tipp „talált”: túl sok lenne már.

Az AKUPUNKTURA kötet fülszövegében a haikuról ír: „Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.” Mikor talált rá erre a formára?

A haiku talált rám; haikukat írtam, mielőtt még megismertem volna e forma paramétereit.

A haiku formájából adódóan is képes a másik, a mindenkori olvasó által kibontandó tartalmak sűrítésére. Ön, ha lehet, még a forma nyújtotta lehetőségeknél és kereteknél is tovább sűríti a tartalmat azzal, hogy nem a műfaj hagyományainak megfelelően a kis természeti képekben felvillanó maradandót ragadja meg vele, hanem többszörösen áttételes gondolatokat munkál, rengeteg élményből desztillál tizenhét szótagot. A klasszikus formát ilyen meta-versekben érzi európaizálhatónak?

Igen. Számomra a haiku nem valamiféle importált egzotikum, hanem, mint írtam: eleven mentalitás hordozója.

Számos hommage szerepel a kötetekben, a forma mesterén, Basho-n kívül megidézi József Attilát, Krúdyt, Adyt, Pilinszkyt, Szép Ernőt, Weörest, Goethé-t, Petrit, Kavafiszt, Tandorit, Sappho-t. Költészetében a tiszteletadás gesztusa erőteljesebb, mint az elkülönülésé, mégis nagyon jellegzetes versvilág az Öné. Kik fontosak az Ön számára azok közül, akiket nem idézett meg egy-egy hommage erejéig?

A szerző portréja a Dél után c. kötetről

Fotó: Díner Tamás

Mindenki, akitől valaha is olvastam-hallottam szép és hiteles verset.

A nyelven túli mögöttes megragadására alkalmasabbnak tartja a sokat elhallgató formát, az írásjelekbe gyűlő értelmezési lehetőségeket, mint a virtuóz rímtechnikát, vagy hosszabb egységekben megformált anyagot?

Ha kérdését jól értem, a válaszom: igen.

Az ARTISJUS Irodalmi Díj egyik nyertese az idén. Rejtőzködő szerző, nincs kifejezetten aktívan jelen az irodalmi életben, műveivel jelentkezik inkább; felolvasásokat nemigen tart, interjúk, beszélgetések sem olvashatók Önnel gyakorta. Tudatos döntés eredménye ez a rejtőzködés?

Nem rejtőzködöm – csupán csak nem „villogtatom” személyemet. Ami belőlem érvényes és közzéteendő, az a szövegeimben található. Színészek, zenészek, táncosok, illetőleg a mindenféle média-figurák esete lényegében más: az ő produkcióiknak szerves része a testi jelenlét.

DÉL UTÁN című kötete egy interjúból kiemelt részletből művé szervezett rövid ars poeticát is tartalmaz*. Mindig örömmel töltötte/tölti el a lehetséges sokszínűség gyönyörűsége?

Igen.

Legutóbb az Élet és Irodalomban jelentek meg versei. Mikorra várható új kötete?

Amikorra elfogy a legutóbbi is (hiányozni jó!) és amikor majd jelentkezik az újabb: „készen vagyok!”

Szerző: Györe Gabriella

Forrás: