Magyar Hírlap (Zsebtükör), 2001. 10. 24.
Ebben a langyos őszben, talán az utolsó pillanatban, mielőtt választási
plakátoktól borzongana meg a város, fura dolgok történnek a budapesti Liszt
Ferenc téren.
Az ember beül egy kávéház teraszára, gyanútlanul sétál a
barátjával, a kedvesével, rendes polgárok módjára, amikor hirtelen, de anélkül
hogy a legkevésbé fölkészült volna rá, el kell gondolkodnia. De nem ám úgy
magától, hogy na, én most elgondolkodom, vagy hogy a társa mondott volna valami
elgondolkodtatót, hanem - mondjuk meg őszintén - kényszer hatására. A Liszt
Ferenc tér lámpavasaira valakik táblákat szereltek föl, amelyek, miként a
televíziókban kiírni szokták, alkalmasak a rend és nyugalom megzavarására.
Először is, nem plakátok, ami már önmagában érthetetlen. Nem reklámoznak
mosószert, csokit, cipőt, mobilt, holott közérthető, magyar szavak vannak
fölírva rájuk. Még csak azt sem közlik, hogy "Ha áram van, minden
van", ami pedig már a lét olyan kérdéseibe hatol le, hogy az ember két
buszmegálló között is képes meditálni rajta, míg végül föladja, mert a
"minden" metafizikai értelmezése közben elfelejtene leszállni.
Nem kertelek. A pesti Liszt Ferenc tér sárguló lombjai alatt olyan föliratok
virítanak, mint hogy:
"CIVILIZÁCIÓ
Forgóajtó áll
a sivatagban. Aki
kikerüli: nincs."
Vagy:
"MŰHELY-HAIKU
Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyörű nem lesz."
