Fodor Ákos: MEGOLDÓDIK

gyógyíthatatlan
halandóság a bajom
és orvossága

Fodor Ákos: PONTOK I

(ülök fénytelen reggeli
világosságban a humortalan
világ közepétől föltétlenül
odább és egy szót se hiszek)

*

talajom sírás
levegőm sírás ugyan
minek sírnék is

*

lenne fokonként
tompább és távolodó –
érkeznék alva –

*

és a táruló
termek egyikébe se.
Kívül tágasabb: 

Fodor Ákos: NN

nem emlékszem rá.
Azt hiszem: hihetetlen,
felejthetetlen

Fodor Ákos: ÁDÁM KEDVEZŐBB RÁLÁTÁST NYER

szedetlen nem maradt a kert maradt
virága mégis
maradt gyümölcse
a szedett szedetlenből jutott és maradt
szemes szomszédjaink lesújtó legyintgetése ellenére így
szeretnék élni mindig
meghalni így szeretnék bármikor
nem éhesen nem túlzabáltan kijutni
és megmaradni szedetten
szedetlen

Fodor Ákos: FUVOLA-SZÓLÓ

                         HAMLET: Ó, a fuvola! Hadd lám – 

Én (igazán, a legnagyobb 

sajnálatomra) zengek. 

Helyzeted, kedves R., vagy G., jóval –

– – más. 

             Hallgathatsz. 

Próbálgathatsz rajtam egyéb 

játékmódokat. 

                      Kicserélhetsz. 

De én, 

környezetemmel  e g y  rendszer

– legfőképpen az adott levegővel –

átmenetileg nem szakíthatok. S nem áll

módomban e mindenképp közös

rezgés mögött,

más hangon pörölni, udvarolni; s még ha

tűrhetetlenné élesedne is

a nóta, nem foghatom be

saját végemet!

Nemzeti VERSeny - Fodor Ákos: Mikor elmentek

A vers szövege elérhető itt

"Tóth Benedek 22 éves apostagi szavaló Fodor Ákos Mikor elmentek című versével bronz minősítést érdemelt a zsűri döntése alapján." Gratulálunk!

Magyar Hírlap:  

Hirado.hu:

Fodor Ákos: MANÓK

víz alatt, víz alatt
butaságra tanítottam
egy medencényi halat
*
Nem illik esőt csinálni:
hogy ezt jól jegyezze meg,
esernyővé varázsoltam
kedvenc denevéremet.
*
Bosszantom a jobb kezemet.
Dúl-fúl, mikor ilyet teszek

Fodor Ákos: SANZON

Falevéllel, fénnyel,
záporral játszott a délután
a sugárúton – a délután,
a széles út kellemesen
eseménytigérő. Aztán cellofán
       ráncai a büfé szendvicsén. Hullott szálak,
       remegve egy úr fején,
       a délután.
       Egy hárommellü lány megrázna tán?
       Maradék aprópénz után matató
       ujjak közt tapadó
       dohánypor, a délután.

Fodor Ákos: N. N.

nem emlékszem rá.
Azt hiszem: hihetetlen,
fejejthetetlen

Fodor Ákos: RÉS

                                                  ez elmeszesedett, belül-rekedt,

                                                  áramból-kiesett szobákat, termeket, tereket
                                                  ismered. Több, ha egy
                                                  tárgy s e közeg határán megáll
                                                  tekinteted – egy jelentős
                                                  reflexfény a lágytüzü mázon
                                                  amúgyis
                                                                 az idegek
                                                 csillagpályáin
                                                 amúgyis
                                                 kereng a teremtett szines hulladék
                                                 s eltéveszthetetlen ütemre
                                                 táncol a tánc,
                                                 saját robajára

Fodor Ákos: POLIFÓN TÉTEL

               

munkák által és napok* telvén
                kiadni
                           leadni
                a fölösleget bármi áron
készülök lenni
                e munkák által
senki semmi
                s napok telvén is
                nagy a nyár
                                   megszerezni
               talán megengedi olyik
               fájdalomhoz a sebet és
               nevetéshez a viccet
simogatni
               s ilyen-amolyan keretekben
szeretnélek
               egy-két kép is megteremhet
nem ismerni
               habár nem vagyok méltó – noha
               nem ismerni
               méltatlan sem vagyok mivelhogy
               semmi vagyon az embernek fiában
               valamint az ürességnek
                            (ó Gyönyörűeknél Kedvesebb)
               szórványos hézagai
              (– holdkórom örökkön
              fogyó holdja –)
                                      a nyár nagy.
              Üvegről a törés vonalát
              mint rátapadt hajszálat
              lehúzni
                           kihúzni
              menthetetlen fogként a szájból
              menthető testként a vízből
                                                          képemet
              kivonni minden gyűjteményből
                         elgondolva valami
                         kicsit és tisztességeset
halandóságom biztos
és szűntelen tudatában
          szelíden szerelmesen szabadan
                        munkák által
                        és napok telvén


*Hésziodosz

 

Fodor Ákos: E BESZÉLGETÉS IS

                                      úgy előzi tárgyát,
mint páratlan dallamot nemegyszer
jól bevált kíséret (magabiztos
zenében nem ritkaság) – várakozást
kelt, de nem feszít meg, inkább
gyönyörködést ébreszt sokattudása,
mely, mint okos szeretők lassú,
színes játszadozása: nagyobb
jó, mint akármi célbaérés
– míg minden íze-láza azt sugallja –;
én a Nagy Pillanatok közötti ilyen
kis-korszakokat szeretem.
                                        Bár
jutna belőlük még sok és több.

Fodor Ákos: MINDEZ

               már után történik,
olyasfajta nyugalomban, nyugalomként, ami
az "előtti" dolgok semelyikéhez
sem hasonlítható. Kétfelé
táguló tölcsér egyetlen szűkületén
akármerre: ÁTkerülvén az akármi, a boldog
érvénytelenségnek olyan módjába, mely hajszálra egyeznék
ellenlábasával, épp csupán előjeltelensége a leg-
másabb
            minderről
        –                    ennyit, vagy sem –
           mindenről
                                                             mindig is erre
vágytunk:

Fodor Ákos: " – ÉS KORA"

berendezkedett
a pokolban
                 eleinte
sűrűn hivatkozva
a dudatanfolyamra

Fodor Ákos: PARABOLA

tekintete a madár röptét
                                    (a nyugalomtól
a láthatatlanig dobottét)
                                       utánarajzolta (a térség
minden ténye között)
                                   nem nézhet
többé (nyugodtan)
mozdulatlant

Fodor Ákos: A BOLOND DALA A HELYZETRŐL

A bábuból kihullt a kóc:
erében, sajna, vér buzog;
könyvből idéz minden bohóc;
nem játszanak – nem játszhatok.
          Azám, nolám,
tillárom haj, nem játszhatok.

Mint illik, Jankát elveszi
Jani, ki Janit szereti;
Janka meg Jankáért lobog:
hogyne volnának boldogok?
       Azám, nolám,
tillárom haj, de boldogok.

A rossz mindenből jelt teremt,
hát minden jel rosszat jelent;
süllyed a Fönt, lebeg a Lent,
dagad az őr, sorvad a rend.
       Azám, nolám,
tillárom haj, rosszat jelent.

Fodor Ákos: EZ MÁR AZ

                      a soványság, amire
büszke lehetek, ez már az enyém,
ezt megszereztem s elsajátítottam,
agyafúrtan vészelve át s kijátsztva
a kapott javak adott voltának
kényszerítő tényszerűségeit;
                                          kiemelve
belőle magam, rátekintve – de nem
túl messziről – úgy találtam: ezzel
akár egy életet leélnék, olyan
kedves nekem –
                     – és valóban, sosem
hagyjuk el egymást, asztalnál, sem ágyban. 

Fodor Ákos: KÉT NEKIFUTÁS

                                        Állok. Akárhol.
                                        Mindenütt: kényelmetlenül.
                                        Nem illek oda.
                                        (Ha szólítanak, megyek.
                                        Ez valamivel jobb – átmeneti
                                        jellegénél fogva, hisz épp csak átmegyek: nem lehet
                                        igazán hosszasan szem előtt menni.)

                                        továbbá: egészen rendkívüli
                                        lassúsággal (talán csak a
                                                     – jól bevált, használjuk! –: fű
                                        növéséhez
                                        hasonlítható
                                        tempóban) haladhatok,
                                        mert ami ennél sebesebb, az már szelet kavar
                                        és e világ szele hihetetlenül hideg.
                                        Nekem. Hideg is? szélörvény is? kész megfázás
                                        (az embernek) tehát: a fűhöz tartsuk
                                        magunkat – de semmi versengés ám! a fűvel se!
                                        merthogy (m. f.:)
                                        hideg van
                                        (lent is)

Fodor Ákos: TÁRGYAK DÍCSÉRETE 3.

Üdvöz légyen a Kétágú, a Rendíthetetlen
HANGVILLA, mely, ha rezegtetik, hát rezzen,
ám magasságát tartja! Hangja akkor se más,
ha lágy érintés éri, vagy sors-kemény csapás.
      (Mindegyikük saját hangjával van tele;
      – hát nem is lesz belőlük soha semmi zene.)

Fodor Ákos: TÁRGYAK DÍCSÉRETE 2.

Dícsértessék az alkotó RADÍR!
Azt értelmezi, mit más csak összeír;
mert hogy mikor, mit tilos: a Helyzetek Lényegét
mindig is RADÍRok írták voltaképp.
Minden kis eretnekség: langyos, szürke, béna.
Ám a kusza sorocskák közt nagy rendet vágva
a RADÍR: nyomán fehéren fölizzik a várva-
várt, a tiszta, nagy meta-poéma!
       A RADÍRNAK köszönd, sok rész-részébe-bódult,
       hogy legalább negatívban kirajzolódunk.