Haiku versek az evangélium tükrében

Megjelenik-e, s  ha igen, hogyan jelenik meg az élő evangélium a magyar kortárs irodalomban? Hogyan jelenik meg egy közel keleti versstíluson keresztül?

Ezt a kérdést hivatott az alábbi írás boncolgatni, fejtegetni, Fodor Ákos, ma élő kortárs költőnk haikuköltészetén keresztül.

Fodor Ákosról: Budapesten  született  1945.  május  17-­én.  Kortárs  irodalmunk  egyik  kiemelkedő alakja, költő és műfordító, a magyar haiku  egyik legnagyobb ma  élő mestere.

A haikuról: A  7.  században  virágzó  tanka  japán  népköltészetből  –  némi  kínai hatással  vegyülve­ – formálódott  ki.  Öt sorból  álló,  5­7­5­7­7 szótagszámú  vers, melynek  az  első három sora egy látvány, és annak az előidézett benyomását írja le, majd pedig a befejező két sor e látványra, érzésre, hatásra adott reflexió, azaz válasz, visszatükrözés.

Axióma: Görög  eredetű  szó,  jelentése:  alaptétel,  alapigazság, aminek  hitelességét  senki  nem  vonja kétségbe. 

                                                       AXIÓMA

                                                  Akiben Isten

                                                  hisz: teljesen mindegy, hogy

                                                  hisz­-e Istenben.

Ebben a  versben olyan evangéliumi igazságot, alaptételt állít elénk és fogalmaz meg a költő, amely első  látásra szíven  üti  az  olvasót  és  gondolkozásra  készteti. Vizsgáljuk  meg  kicsit  közelebbről. „Hogyan  is  van  ez?” ­fogalmazódik meg a kérdés. ­ „Ha Isten  hisz  valakiben,  akkor  valójában teljesen mindegy, hogy az illető hisz­e Istenben?” A válasz: igen. Fodornál határozott igen. Ebben a 17  szótagból  álló  igazságban  két  gondolatot  tudunk    megkülönböztetni.  Az  első,  hogy  Isten igenis tud hinni bennünk, emberekben, és akar is hinni bennünk. Ez nem rajtunk múlik. Ez az Isten egyedüli  döntése.  Mi  ettől  teljesen  függetlenek  vagyunk,  nem  a  cselekedeteink  alapján „bizonyítjuk” Istennek, hogy mi  alkalmasak vagyunk  arra, hogy Ő higgyen bennünk. Ő  ezt már egyszer  eldöntötte.  Ez  az  Ő  isteni  szuverenitásából  jön.  

Fodor  alapigazsága  megegyezik  a Bibliából ismert történetek üzenetével. Például, ott van Mózes, aki megmondta Istennek, hogy ő nem tud úgy beszélni, hogy az hatásos legyen a fáraó előtt, Isten mégis hitt benne, és tudta, hogy képes  lesz  véghez  vinni  az  Ő  akaratát.  Mellé  adta segítségül  Áront  is.  Vagy  ott  volt Jeremiás próféta,  aki  nagyon fiatalnak  érezte  magát  a szolgálatra. Isten  mégis  azt  mondta  neki, hogy  ne féljen, menjen oda, ahová csak küldi. 

A második gondolat, amit megfogalmaz a költő, hogy igazából teljesen lényegtelen, hogy az Isten kegyelmében (hitben)  lévő személy  hisz­-e  magában  Istenben.  Vagyis  a  „viszont­hit”  nem szükséges, sőt, a költő azt mondja, hogy „teljesen mindegy”, a döntés, a lényeg, a bizalom Istennél van. Isten belénk vetett bizalma mindenen  átívelő  és minden  emberi  erőfeszítést felülmúl. Amit kiemelnék, az  az  a finomság,  ahogy  a  költő megfogalmazza ezt  az igazságot. Nem  azt mondja, hogy „nem kell hinnie” a „kiválasztottnak” az élő Istenben ­mert egyébként, úgy is teljesülne az Isten akarata­, hanem azt mondja, hogy „teljesen mindegy”. Egy olyan tükröt tart, mely az Istenbe vetett bizalmunkat, és az Ő belénk vetett bizalmát hasonlítja össze, helyezi szembe egymással. A reményvesztettség, a kételkedés napjaiban nagyon komoly, bátorító üzenettel bír ez a költemény. S hogy  mennyire  evangéliumi,  mennyire  valós  és  Isten  szerinti  mindaz, amit  Fodor  Ákos megfogalmaz  ebben  a  versben,  egy  bibliai  igével  támasztom  alá:  „mert  az Istennek semmi sem lehetetlen” ( Lk. 1,37).

                                                     AXIÓMA

                                                     ki nem vigasztal

                                                     meg, mikor megbántottad

                                                     az nem is szeret

Fodor Ákos verseit tanulmányozva megállapítottam, hogy sok ­3 soros írása az élet talán egyik legfontosabb gondolata, tétele, lételeme körül forog. Ez pedig nem más, mint a szeretet. (Isten, mikor emberré lett értünk, új parancsolatot adott nekünk. Szeressünk! „Szeresd felebarátodat mint magad”, mondja  Jézus Máté evangéliumának 22. részében.) A  fenti  két  vers  a  szeretet  tulajdonságát, tulajdonságait  és  a  szeretet  „nem  cselekvésének” következményeit  tárja  elénk.  Bár  e  két  vers  témája  egy s  ugyanaz,  az  üzenetet  tekintve  mégis szétválasztanám őket. Az  első  haiku  axióma,  a szeretet tulajdonságáról szól,  egy  olyan  cselekedeten  keresztül,  mely mégsem szeretetből fakad. 

A költő ebben a versben a legszélsőségesebb példát mondja nekünk. Ha megbántunk valakit, aki nem vigasztal meg bennünket, az valójában nem szeret. Első olvasásra ellenkezést vált ki az olvasóból Fodor Ákos e remekbe­ szabottja. Mondhatnám erre,  hogy „Ugyan, miért  is  akarom  elvárni  a másiktól,  hogy megvigasztaljon, ha egyszer én voltam az, aki megbántottam?! Ez annyira nem logikus.” A szeretet logikus? Le tudom vezetni, hogy mit miért teszek, és  valóban lépésről ­lépésre  végigviszem, levezetem  a tetteimből (szeretet  cselekvése)  fakadó  következményeket?  Nem. Mert  nem program  vagyok,  ami egyenletekre épülve, racionálisan  és pontosan  egy megadott feladatot hajt végre. A szeretet nem logikus cselekvés. Logikus és helyes volt, hogy Krisztus meghalt értünk? Nem. De megtette. Miért? Mert szeretett. Ha Krisztus képes volt meghalni értünk, akkor nekünk miért „fáj” annyira, hogy mi legyünk azok, akik megvigasztaljuk a másikat, annak ellenére, hogy ő volt az, aki megbántott? 

Bekezdésemet úgy kezdtem, hogy ez a vers a szeretet tulajdonságáról szól. Mi az igaz szeretet? Pál apostol a  Korinthusibeliekhez  írt  levelének 13. részében ezekkel  a  szavakkal,  tulajdonságokkal ruházza, öltözteti  fel  a  szeretetet,  mégpediglen  így;  türelmes,  jóságos,  nem  irigykedő,  nem kérkedő,  nem  bántó,  nem  haragos,  nem  rója  fel  a  rosszat.  Ezen  tulajdonságok  mindegyike megbújik  a sorok mögött Fodornál, ráadásul mindezek  egyetlenegy cselekvés mögött  állnak. A vigasztalás cselekvése  mögött. Még egy evangéliumi vonatkozást vehetünk észre a vers kapcsán. Jézus kérdezi; „Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a  jutalmatok?” (Mt. 5;46.) Milyen  könnyű  azt szeretni,  aki szeret engem, nem igaz? Akkor tudok megbocsájtó, kedves, türelmes, engedelmes, nem kérkedő, alázatos  lenni  és maradni. De ha olyan  valakit  „kell”  szeressek,  aki megbántott,  máris  elvész minden „szeretet­tulajdonságom”. 

Ami összegzésként elmondható, hogy az evangéliumi üzenet, a szeretet és a megbocsájtás, e kettő, mennyire jelen van, milyen szorosan áll kapcsolatban egymással ebben az axiómában. Hiszen a vigasztalás már alapjában feltételezi  az  olvasóban,  hogy  az,  aki vigasztal, megbocsájtott. Micsoda  zsenialitás  ez. Mégis, miután kimondta ezt az igazságot, magára hagyja az olvasót. „Gondolkozz el, barátocskám! Te tudsz így cselekedni? Neked sikerül megvigasztalni azt, aki megbántott téged? Tényleg tudsz szeretni? S ha te vagy az, aki megbántott valakit és nem vigasztalnak meg, akkor valóban szeretett vagy-­e? Valóban szeret­-e téged  az, akit megbántottál?” Fodor Ákos  nem  oldja fel az  olvasóban keletkezett gócot,  hanem  lezárja. Ő  elmondta  az  evangéliumi igazságot, s az,  hogy  ezzel tudunk azonosulni vagy sem, az a mi, az én szuverén dolgom. Ő nem erőlteti ránk az igazság cselekvését, ő amit megtehet, megteszi; elmondja és pont. 

Csöngedi Nikolett

2014. május 13.

Cikk forrása