Búcsúszavak Fodor Ákos emlékére: Börcsök Mária

Fotó: Dombó Szabolcs

Sok szépet hallottam itt most Fodor Ákosról, és amilyen gonosz vagyok, eszembe jutott az a sora, hogy: „vers légy – ne költő.” És egy másik: „Kenyeret eszem, péket nem.” Hát „ettünk” péket is most egy kicsit, ami bizonyos helyzetekhez természetesen hozzá tartozik. 

Úgy gondolom, Fodor Ákos népszerűségéhez a fiatalok körében nagyban hozzájárul, hogy nem 1566 soros Zrínyiászokat ír, mert azokat – akármilyen zseniálisak – nem nagyon olvasnák: mérhetetlen versigényüket egy sorral is ki lehet elégíteni.

Persze nem mindegy, mi az az egy sor. Fodor Ákos írja, Michelangelóra hivatkozva, hogy a szobor benne van a kőben, csak le kell faragni belőle a felesleget. A szótárban is ott a vers, csak a fölösleges szavakat kell elhagyni belőle. Ő pedig tudta, hogy mit kell elhagyni, azt a pár ezer szót – és amit meghagyott, az valóban vers volt. Néhány sorral persze nem lehet szavalóversenyt nyerni, ez kétségtelen, viszont ritkábban szaval valaki, mint ahányszor mondjuk, verset idéz. Az öcsém, aki építész–tanár, mondja, hogy sok pályamű és tervrajz ment át a kezén, és a hallgatók előszeretettel biggyesztenek ezekre mottóként egy-egy idézetet. De véletlenül sem egy nagy építész magvas gondolatait idézik, hanem rengetegszer Fodor Ákost. Márpedig: akié a fiatalság, azé a jövő!

Előfordult, hogy meghívtak egy könyvbemutatóra, ahol apácák fogadtak. Láttam, hogy ide nem leszek egészen jó, de elkezdtem Fodor Ákost idézni, és hogy bejött! Azt mondták a diákok: „Az volt az egészben a legjobb, hogy a kedvenc költőnket tetszett idézni”. Az egyházi iskolától a pártrendezvényen át mindig hatásosak ezek a versek, mert a zseni mindennek fölébe tud emelkedni. 

Ezek a rövid szövegek meghökkentőek, de ennyi nem elég, mert ha csak azok lennének, az egy cirkuszi mutatvány. Evidensek is, de az se elég, mert úgy meg közhelyről van szó. De a kettő együtt mindig robban. És az ember kapkodja a fejét, amikor például Kutuzovról azt olvassa: „Jó taktika a csatakerülés – csak nagy ország kell hozzá...”  Vagy amikor a morálról beszél Fodor Ákos: „Amit megtiltasz: leszoríthatod a rossz mocsárpoklába – gazdagítva ezzel a Bűn Birodalmát”. Akármit tiltunk, az bűn lesz. Ott volt az szesztilalom Amerikában, hát ilyen még a Bibliában sincs… Isten kedvence, Noé néha csontrészegen fekszik, takargatják a fiai – de abban a pillanatban, ahogy elítélik érte, ha nem szabad, akkor ez is bűn lesz. Ezért is írta meg Ákos nagy versét, a Tizenegyedik Parancsolatot: „Ne parancsolj!”. Ezt nagyon nehéz betartani, hatalmon lévő politikusoknak se nagyon sikerül; nehezebb, mint a ne paráználkodj parancsa.  Pedig az se könnyű, főleg a férfiaknak. De a „Ne parancsolj!”, az még nehezebb.

Számomra nagyon nagy szerelmes versnek tűnik az, amiben úgy fogalmaz Ákos: „s ha addig élek is: inkább engem hagyj el, mint magad, Kedves!” Ki ír ilyet? Még Petőfi is azt mondja: ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, akkor is sirassál halálig. Ha valaki azt írja, hogy inkább engem hagyj el, mint magad, Kedves – az Férfi, nem valami rossz macsó.

Írt ő olyat is, nagyon érdekes gondolat, hogy „Ami jólesik, akkor sem árthat nekem, ha belehalok”. Ez egy feleségnek azért elég sok gondot okoz, mert a feleségekben megvan az a rossz tulajdonság, hogy az egészséges életmód felé terelnék a párjukat… De ebből általában nem lesz semmi. Hedvig nem akart Csucsát csinálni a lakásukból… Ady, tudjuk, besoroztatta magát az első világháborúba, hogy megszabaduljon Csinszkától, aki minden cigarettánál üvöltött vele, és minden elrejtett bort kiásott a bokrok alól. Ady erre azt mondta, azért egy csatatér mégiscsak nyugalmasabb… (Végül azért szerencsére sikerült megmenteni őt ettől.)

Hédi sodorta a cigarettát. Azt a negyvenet, amit Ákos elszívott egy nap. És fölhozta neki az italt. Egy ilyen öntörvényű zsenivel nem lehet mit csinálni, és főleg egészséges életmódot nem lehet rákényszeríteni – az nem megy.

Hédinek köszönhetjük ezt a rendezvényt is, ami egy kedves baráti összejövetel, véletlenül se emlékeztet temetésre, és nincs „Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk…” Vogymuk: semmi, mert ha Ákos a vogymukot meghallaná, biztosan nem tetszene neki.

És tulajdonképpen sírásnak sincs helye. Amikor Hédivel beszéltem telefonon, azt mondta, „Én nem akarom siratni. Én örülni akarok, hogy volt. Hogy az enyém volt.”  Mi se sirassuk: örüljünk, hogy volt.

A miénk volt. És a miénk marad!

Elhangzott Fodor Ákos búcsúztatóján, 2015. március 21-én Budán, a Vízivárosban.
Fodor Ákos emlékére - videoösszeállítás
Fodor Ákos búcsúztatása, képekben