Búcsúszavak Fodor Ákos emlékére: Podonyi Hedvig

Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani néhány dologért.

Köszönetem mindazoknak, akik Fodor Ákost már életében is becsülték és szerették, és bármilyen módon támogatni igyekeztek.

Köszönöm mindazoknak, akik eljöttek, hogy eljöttek, megtisztelve ezzel Ákost, és így engem is. Külön köszönet azoknak, akik messziről jöttek – van, aki Rómából érkezett, van, aki az ország túlsó végéből, Zalából, Bácsból, innen-onnan, extra erőfeszítéseket téve, úgyhogy ezért egy külön extra köszönet csak nekik.

Nagyon köszönöm mindazoknak a közreműködését, akik itt most élőszóban megemlékeztek Ákosról.

Azoknak is köszönet jár, akik ilyen-olyan okból ezt ugyan nem tudták megtenni, de a szavaikat, a gondolataikat adták a megemlékezéshez – üzentek neki, róla. 

Fotó: Dombó Szabolcs

Köszönetem mindazoknak, akik weboldalukon, rádióműsorukban, a nyomtatott sajtóban, emlékére verset írva vagy bármi más módon megemlékeztek Ákosról; mindez nekem is nagyon jólesett.

Szeretném megköszönni Welker Gábor színművész személyes segítségét, aki teljesen önkéntes alapon, Ákos iránti szeretetéből vállalt közreműködést ezen a búcsúztatón, a szövegek megszólaltatójaként és moderátorként – akárcsak Dombó Szabolcs zenész, kiváló dobos és fotóművész, aki képeket készít erről az eseményről az archiváláshoz.

Nagyon szépen köszönöm azoknak a segítségét, beleértve hivatalosat és nem hivatalosat, akik valamilyen formában támogatást ajánlottak számomra, sőt: amikor kértem, akkor valóban támogatást is nyújtottak. Ez szintén nagyon sokat jelentett nekem.

Végül hadd említsek még négyet a személyes közreműködők közül: sokra értékelem Balogh Eszter igen sokoldalú segítségét, köszönöm Erdélyi Enikő segítségét. Külön mély köszönet és meghajlás Rózsa Edit és Sinkó Ágnes előtt.  

Most pedig egy kicsit nehezebb dolog következik számomra, mert amit mondani szeretnék, az még személyesebb. 

Az elmúlt hetekben elég sok gondolkodni- és éreznivalóm volt, ezt sejthetik, és eközben nagyon gyakran jutott eszembe  Ákosnak az a néhány sora, ami a videoösszeállításban is látható volt: „Minden veszteség/ fájdalombacsomagolt/ megkönnyebbülés”. Sajnos, most  alkalmam volt arra, hogy élesben teszteljem ezt a bizonyos három sort: működik-e? Működik-e akkor, amikor az ember ilyen helyzetben van? És csak azt tudom mondani: igen, működik.

Ami a megkönnyebbülést illeti, Ákos többször elmondta nekem, hogy amit nagyon szeretett volna, azt ő megcsinálta. Ez akkor is nagy öröm, ha ezt az örömöt sok minden árnyékolja be. Bárcsak minél többen úgy mehetnénk el, amikor egyszer majd sor kerül rá, hogy ezt elmondhassuk magunkról! Ugyancsak öröm és ajándék, hogy Ákos pontosan úgy távozott, ahogyan szeretett volna, olyan „ákososan”. Rendet hagyva maga után, csöndben, békében, nagyon szelíden, nagyon tapintatosan, és nagyon elegánsan.

Külön ajándék számomra, hogy azt a fajta mély bizalmon alapuló, meghitt, szeretetteljes, élcelődő, játékos párbeszédet, ami majdnem három évtizeden át zajlott köztünk, gyakorlatilag az utolsó percig folytatni tudtuk.

Elmondhatom, hogy mi nemcsak sok időt töltöttünk együtt, és egymás társaságában, hanem tényleg „bírtuk” egymást. Nagyon tudtuk élvezni egymás társaságát, nagyon sokat tudtunk együtt röhögni, nagyon sokat, nagyon jól és bármiről tudtunk beszélgetni, ami ugyancsak elég fontos. Azt kell, hogy mondjam: remekül elszórakoztattuk egymást.

Ezt elveszíteni és hiányolni… Hát, mit mondjak, elég szépen be van csomagolva az az úgynevezett megkönnyebbülés fájdalomba, és ez a fájdalomcsomag eléggé roskasztó. Az ilyet viszont csak úgy lehetne megúszni, hogy jól bezárja a szívét az ember, és akkor utóbb nincs efféle problémája. De – most és itt is – csak azt mondhatom: márpedig a szíveket ki kell nyitni, és ha utóbb fáj, hát fájjon. Megéri. Megérte.

Még akkor is, hogyha ez jelenleg nem csupán részleges lelki napfogyatkozást okoz, hanem meglehetősen teljeset.

Ugyanezért – most, a tavasz első napján és egy új kezdet jegyében – csak azt tudom kívánni mindenkinek, hogy a továbbiakban minden téren legyen legalább annyi öröme, mint amennyi nekünk volt egymással és egymásban. Hogyha pedig Fodor Ákos hátrahagyott művei ebben az örömben valamiképpen közrejátszhatnak, helyet kaphatnak, akkor ettől biztosan ő lenne a legeslegboldogabb.

Ha lehet: így legyen.

Elhangzott Fodor Ákos búcsúztatóján, 2015. március 21-én Budán, a Vízivárosban.
Fodor Ákos emlékére - videoösszeállítás
Fodor Ákos búcsúztatása, képekben