napközben alszom – mikor épp lehet.
Ü g y e - f o g y o t t kezemből elpereg
a mért idő, mint a homokszemek.
Rám szorul, majd elhagy, mint a kölkök,
mit írok és az egyéb Teszvesz-ek.
Testem lyukas zsák, mit hiába töltök:
mind üresebb – és egyre nehezebb.
