Hogy Fodor Ákos (1945–2015) kultikus, de nem kánoni szerző, azt is maga után vonja: olvasói vannak, olvasatai alig. Versei nem míves kompozíciók, inkább ráismerések, rábukkanások – a csak hallgatással elmondhatóra (avagy minél kevesebb szóval elmondandóra). Költészete inkább misztika, mint művészet; mégis: elemezhető nyelvi-poétikai sokrétűséget talál, aki nyelvi-poétikai elemzésre adja a fejét. Műfaji-világképi formaelvek és szervezőerők (koan, aforizma, szójáték; haiku, dal, epigramma; rím, ritmus, szórend; tanítás, bölcselet, misztika…) várják, hogy szóra bírjuk őket. Az alábbiakban erre teszünk kísérletet – ösztönzés gyanánt is.
1.
Kolibriröpülés
test-trilla
Egyszavas vers ez is, melyben az összetétel hangalakja a jelentés szerves része lesz – akárcsak a Divertimentóban: „hangpingpong”. Ritka darab mindkettő.
Míg a cím (a témamegjelölés) játékosan pergő, a szöveg (a tárgy „kifejtése”) meglepően nehézkes (– – u a metrikája, négyes mássalhangzótorlódással: st-tr.). Akárha azt sugallná a vers: a nyelv (az emberi létezés) nem tudja, nem tudhatja érvényesen leképezni, újraalkotni az (1) állati lét (a szárnyas egzisztencia), avagy (2) az anyagtalan valóság dimenziókon túli súlytalanságát.
Mert az anyagtalan testbeszéde szólal meg itt.
A tipografikus rend is erre mutat, mintegy a fent/ég vs. lent/föld kettősségét jelenítve meg a cím–szöveg szerkezettel.
A „test-trilla” szót kiejtve elvész a „test” végi t, azaz megkezdődik az anyagtalanodás folyamata. (Ily módon a t hangzók hármas alliterációjából csupán kettős betűrím marad.) Ehhez adódik, hogy a „trilla” nyílt szótagra végződik – ekképp az anyagtalanba nyitva a nyelvet.
A „trilla” zeneiséget jelöl: a vers (az eszmélet) összekapcsolja a látványt (szárnyak sebes csapkodása) és a hangzást (hasonló dinamikájú hanghatás). Miszteriális ráismerés volna ez arra, hogy a lét alapja a zene(iség)? Mely azonban a földi test, az emberi befogadás számára nem érhető el teljesen és/vagy bizonyosan?
Közben észre kell vennünk azt is: a metaforizáció iránya megfordítható. Ekkor nem a „kolibriröpülés” látványa váltja ki a „test-trilla” élményét, hanem valaminő „test-trilla”-szerű jelenségről állítja a vers, hogy (olyan, mint a) kolibriröpülés.
A szerelmeskedő testek könnyűségére gondol? Az istentapasztalásban nehezékeit veszítő matériának állít emléket? Az öröm, a játék, az önfeledt világban-lét flow-féle alkalmait idézi föl? Elemezhető, de megragadhatatlan varázslat a versé. – Mely, úgy lehet, maga is mintha trillázna szárnyaival.
Megjelent a Bárka c. folyóirat 2016/4-es számában.
