Régóta szerettem volna Fodor Ákos haikuit olvasni, Dóri
is ajánlotta őt az egyik Verselő posztom alatt. Múltkor a könyvtárban
böngészgetve rákívántam a versekre, s arrafelé vettem az irányt. Először
Varró Dániel egyik verseskötetére lettem figyelmes, úgyhogy le is
vettem a polcról - majd talán abból is hozok egy ilyen posztot -, és
utána eszembe jutott Fodor Ákos neve. Sajnos a Gyöngyök, göröngyöket nem
találtam bent, úgyhogy velem jött a Kis téli-zene és a Szabadesés.
(Utóbbiban sok olyan haiku található, ami benne van a Kis téli-zenében
is.)
Fodor Ákosról: őszintén szólva nem igazán tudom eldönteni, hogy
bejön-e ezt a stílus, amit ő képvisel, avagy sem - és itt jelenleg nem
magára a haiku-formára gondolok, mert amúgy azt nagyon imádom. Azt
hittem ez túl két kötetén kialakul majd bennem, de nem, valamiért még
mindig bizonytalan vagyok vele kapcsolatban. Nagyon ellentmondásos és
fura figura számomra, de nem adom még fel az ismerkedést vele. Tudom,
hogy sikerült tőle késői köteteket választanom (2013-as, és 2014-es),
amik közel a halálához jelentek meg. Ebből kifolyólag ezeket körbelengi a
depresszió, s a halál iránti vágy is, nagyon mogorva, pesszimista.
Amúgy nagyon okos haikui vannak, amik hosszú időre képesek
elgondolkoztatni az embert. Most, hogy újraolvasgattam őket, egy teljesen
más perspektíva nyílt meg előttem. Csodálom, hogy képes 17 szótagba
(vagy annál kevesebbe) ilyen mesterien, s hatásosan belesűríteni a
mondandóját.
Volt jó pár olyan haiku, ami nagyon tetszett, ezek közül hoztam most Nektek egy rövidke válogatást.
