Vavyan Fable-lel kezdem, mert minden vele kezdődött. Szerettem a
Halkirálynőt, és bármit, amit meseanyó tollából kipattant. És szerettem a
hosszabb de inkább rövidebb verseket, amiket a könyveiben olvastam, és
amiket Fodor Ákos írt. Vártam folyton, hogy mikor tűnik fel a következő
néhány soros szösszenet a regény lapjai között, mígnem magam is oda
jutottam, hogy már nem volt ez elég; elkezdtem kutatni még több vers
után. Akkoriban ez kész csoda volt; akkoriban még nem szerettem verseket
olvasni, nehezen értettem meg őket, és nehezen hittem el, hogy a
költészet bármilyen formája kedves lesz nekem. Így aztán ma, a Magyar
Költészet Napján szeretnék megemlékezni a blogom hasábjain Fodor
Ákosról, aki az egyik volt azon néhány szerző közül, aki közelebb tudta
hozni hozzám a versek világát. Most mutatok nektek néhány kedvencet.