2015. március 29.

Búcsúszavak Fodor Ákos emlékére: Csuhai István

Ákossal egyetlen egyszer találkoztam személyesen, bemutatkozás és rövid csevegés volt ez a Nemzeti Galéria visszhangos márványfalai között, valamelyik februári ÉS-évnyitó forgatagában, fenn a Várban. Ezen túl pusztán e-mailben érintkeztünk, mindig röviden, és időről időre telefonon, azt sem túl hosszan, olyasmikről, amik egy-egy versadag elküldéséhez hozzátartoztak. Inkább terhedre van vagy inkább örülnél, ha újra küldenék? Megkaptad? Nem, nem érdekes, mikor jön, tudod, ez már nem romlik tovább – ezek rendre visszatérő fordulatai voltak. Soha nem futott túl, soha nem volt kevés, amit küldött, pontosan annyi volt, címekkel, sorkihagyásokkal, verstesttel, amennyire szükség volt.


            Dicsérhetném hosszan az ő minimalista univerzalizmusát, a módot, ahogyan az egyszerűt két-három-négy sorban olyan izgalmasan rendhagyóvá tudta bonyolítani, a bonyolultat meg olyan utánozhatatlanul egyszerűvé és magától értetődővé változtatta. De nem illene hozzá, a rövidség mesteréhez a hosszúság. Mert hiszen ilyen egyszerű ez: ő küldte a verseket, én pedig közöltem. És ennyire bonyolult, ő küldte a verseket, én meg közöltem őket. Inkább azt mondanám el itt, hogy 2002 óta, ha lejöttek versei az Élet és Irodalom hasábjain, nem volt olyan péntek, hogy pontosan 11-kor meg ne szólalt volna a telefonom, és ne mondta volna bele: Kedves István, nagyon köszönöm az ezúttal is gondos törődést, a hibátlan közlést. Ezekhez a hívásokhoz órát lehetett állítani, a tizenvalahány év során talán egyszer fordult elő, hogy nem hívott pénteken, másnap elnézést kért, hogy előző nap nem tudott telefonálni. Beleépült ez a mondat a szerkesztői életembe, ritmust adott neki, keretet, számolni lehetett vele a telő időt, egyik hívástól a másikig, négyhavonta vagy félévente, a megjelenés péntekén, pontban 11-kor. A halálával elnémult a telefonom, soha többé nem fog megszólalni belőle ez az utánozhatatlan mondat.

            Kedves Ákos, nagyon köszönöm a mindig gondos törődést, a hibátlan közlést.

Elhangzott Fodor Ákos búcsúztatóján, 2015. március 21-én Budán, a Vízivárosban.
Fodor Ákos emlékére - videoösszeállítás
Fodor Ákos búcsúztatása, képekben